Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tudatos Szülő, Tiszta Gyermek – Drogprevenció Újbudán

Újbuda   |   2017, április 24 - 12:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény büntetőeljárásának megindításáról, menetéről, a szülők szerepéről, a jelenlegi budapesti droghelyzetről, a biofűről és anak veszélyeiről is szó lesz a Tudatos Szülő, Tiszta Gyermek – Drogprevenció Újbudán című program következő állomásán.

Április 26-án 18 órától az Újbudai Rendőrkapitányság épületében (Budapest, XI. kerület, Bocskai út 90.) megtudhatják az érdeklődők mivel jár a rabosítás, betekinthetnek egy előállító helyiségbe, sőt ha szeretnék, még ujjlenyomatot is vesznek tőlük. A rendőrség szakemberei azt szeretnék, ha a szülők - gyermekeik érdekében - partnerkét tekintenének a rendőrségre és közösen tennének a droghasználat ellen. Mindezt bizalmi alapon, a rendőrség ugyanis együttműködés ajánl szülőknek és fiataloknak, mondván nem a büntetés, hanem a megelőzés a cél.

A formabontó rendezvénysorozat eddigi állomásain szó volt az aktuális trendekről, divatról, a büntetőjogról és a drogpolitika helyzetéről, a függőségről, annak korai felismeréséről és az elkerülés lehetőségeiről.

A rendezvényeken való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni itt lehet: ujbuda.hu/drogprevencio

Az esemény facebook oldala: www.facebook.com/drogprevencioujbudan

A rendezvény családbarát, így a szervezők a program idejére játszósarokkal várják a kicsiket.