Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kézikönyv és rendelet a településképről

Újbuda   |   2018, január 17 - 10:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája elkészítette Újbuda Településképi Arculati Kézikönyvét és településképi rendeletét, utóbbi 2018. január 1-jén lépett életbe. A településkép védelme egységesebb, könnyen áttekinthető jogi környezetbe került, a kézikönyv pedig mindenki számára érthető építészeti ajánlásokat fogalmaz meg.

A településképi rendelet fogalmát a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény vezette be. Az új rendelet helyi jogszabályként meghatározza a következőket:

– a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelme, a védetté nyilvánításra, a védelem megszüntetésére, a védettséggel összefüggő korlátozásokra, kötelezettségekre vonatkozó követelmények

– a településkép szempontjából meghatározó területek

– egyedi és területi építészeti követelmények

– a reklámhordozókra, reklámberendezésekre, cégérekre, egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmények

– a településképi véleményezési, bejelentési, illetve kötelezési eljárásra vonatkozó szabályok.

Az új rendelet egy helyen tartalmazza a korábban külön jogszabályokba foglalt rendelkezéseket, ezzel is egyszerűsítve azok alkalmazását.

A településképi véleményezési eljárást eddig csak egyes kiemelt területeken kellett lefolytatni, mostantól azonban a kerület egészében, minden építési engedélyezési eljárás alá eső építési munkára kiterjed a rendelet hatálya.

Az új rendelet szakmai alátámasztása érdekében kidolgoztunk egy Településképi Arculati Kézikönyvet is. Ez összefoglalja azt a közösségi értékrendet, amely felöleli az általános és helyi lakossági megítélést, továbbá az építész, a várostervező, a tájtervező, a műemlékvédelmi és a természetvédelmi szakterületek egyetemesen elfogadott elvárásait. A kézikönyv a kerület természeti és épített környezete által meghatározott településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze. Feladata, hogy feltárja, illetve bemutassa a település jól megkülönböztethető egyes részeinek arculati jellemzőit, értékeit, és ezek figyelembe vételével szöveges, illetve képi megjelenítéssel javaslatot tegyen a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására.

A településképi rendelet és az arculati kézikönyv szoros kapcsolatban áll egymással, a rendeletben rögzített követelményeket a kézikönyvben leírt ajánlások és javaslatok alapján fogalmazták meg. E jogszabálytervezetek egyeztetési eljárását a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája a kormányrendeletben és a kerületi rendeletben előírt módon lefolytatta. A terv partnerségi egyeztetése 2017. november 2. és november 29. között zajlott le, ezen belül 2017. november 20-án lakossági fórumot tartottunk. Az eljárás során beérkezett vélemények túlnyomó többségét beépítettük a szabályozásba.

A kézikönyv első fejezete ismerteti a kerület építészeti és természeti értékeit. A második fejezet az egyes városrészek építészeti jellemzőit tárja fel, és bemutatja a kerület különböző építészeti karaktereit. A harmadik fejezet az előzőekben bemutatott értékeknek és jellemzőknek megfelelően általános érvényű ajánlásokat fogalmaz meg, illetve jó és rossz példákkal kívánja elősegíteni a szemléletformálást. A negyedik fejezet pedig az építészeti útmutatót tartalmazza, részletes ajánlásokkal.

A településképi rendelet elfogadásával szükségessé vált a helyi Építészeti-műszaki Tervtanácsról szóló 25/2013. önkormányzati rendelet technikai jellegű módosítása is.

Tanulmányozzák a kézikönyvet olyan nyitott szellemmel, ahogyan az készült. Tegyék ezt annak tudatában, hogy nem lezárt művet, hanem a jövőben is szabadon megújítható, folyamatosan bővülő dokumentumot tartanak kezükben. Minden ezzel kapcsolatos észrevételt, ajánlást örömmel fogadunk a foepitesz@ujbuda.hu e-mail címen vagy postai úton, és a kézikönyv fejlesztése során figyelembe vesszük azokat. A rendelet, illetve a kézikönyv teljes szövege egyaránt elérhető a kerület honlapján, az alábbi hivatkozásokra kattintva.

településképi rendelet: http://kozigazgatas.ujbuda.hu/node/37954

Arculati kézikönyv: http://kozigazgatas.ujbuda.hu/hirdetotabla-palyazatok/koncepciok

Takács Viktor Tibor

főépítész