Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jégpályák éjszakája Újbudán is

Újbuda   |   2017, január 19 - 15:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Jégkorong Szövetség idén is meghirdette a Jégpályák Éjszakáját, amelyet január 21-ről 22-ére virradó éjjel rendeznek, a Magyar Hoki Napjának meghosszabbításaként. A rendezvényhez idén Újbuda is csatlakozott, így január 21-én este 23 óráig lehet korcsolyázni az Alle mögött. Természetesen a jégpálya ezen az éjszakán is ingyenesen használható, ezt követően pedig január 31-ig a normál nyitva tartás szerint - 8 és 21 óra között - vehetik igénybe a korcsolyázni vágyók. 

Újbuda Önkormányzata is csatlakozott a Magyar Jégkorong Szövetség által kezdeményezett Jégpályák éjszakája elnevezésű rendezvényhez. Ezáltal január 21-én (szombaton) este 23-ig lehet korcsolyázni a kerületi jégpályán. A decemberbe az Alle Bevásárlóközpont mögött megnyitott jégpálya január 31-ig működik; minden nap reggel 8-tól este 21 óráig tart nyitva a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola udvarán, a Kőrösi József utca 1-3-ban. Lehetőség van korcsolyabérlésre, ennek ára 140 cm alatt 600 forint, 140 cm felett 800 forint. A jégpálya használata ingyenes, a pálya mellet büfé is üzemel.

Tavaly közel 70 jégpálya csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a Múzeumok Éjszakájához és a Színházak Éjszakájához hasonló módon a korcsolyapályák éjszakai nyitva tartás mellett kedvezményekkel, extra programokkal várják a látogatókat. A Magyar Hoki Napja központjának számító Műjégpálya mellett országszerte és a határon túl is több jégpálya várja az érdeklődőket, ezek - folyamatosan bővülő - listája itt olvasható.

 

Újbuda