Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Innovációs Nap az ELTE-n

Újbuda   |   2017, április 25 - 13:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az ELTE Innovációs Napot az önkormányzat közreműködésével. A szakmai rendezvény idei újítása volt a Startup Expó, amelyet április 18-án rendeztek az ELTE Lágymányosi Campusán. Az innovációs nap fő célja, hogy a fiatalok gyakorlatban is kamatoztassák az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat.

Hoffman Tamás polgármester szerint fontos, hogy Újbudán tovább javuljanak a fiatalok lehetőségei. A megszerzett tudás önmagában nem elég, a megtanultakat minél előbb a gyakorlatban is kell hasznosítaniuk a frissdiplomásoknak. A polgármester bejelentette, az eddigi évek sikereire való tekintettel idén is kiírták az Újbudai Hallgatói Startup pályázatot, amelyen harmadik alkalommal vehetnek részt a fiatalok. Az előző két évben körülbelül negyven újbudai fiatal indult a versenyen.

A pályáztatás menete szerint először – az ELTE, BME, Corvinus Egyetem, Design Terminál, Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Fivosz tagjaiból álló - szakértő zsűri választja ki a tíz legjobbnak ígérkező pályaművet, majd az ötletgazdák prezentálják elképzeléseiket, ezt követően pedig díjazzák a legjobbakat. Négyszer egy-egy millió forint és egy-egy évnyi mentorlás a tét. A pályázat leadási határideje: szeptember 10.

Kerékgyártó Gábor vállalkozásfejlesztési tanácsnok úgy véli, fontos, hogy az egyetemisták a tudományos jellegű előadások mellett betekintést nyerjenek a vállalkozói életbe. Erre is szolgált a startup kiállítás. Az ELTE Innovációs napon három perces előadásaikban számolhattak be ötleteikről és startupjaikról a fiatal vállalkozók.

A rendezvényen részt vett Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, valamit Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is. Az innovációs napon átadták az ELTE Innovatív Kutatója Díjat Pál Gábornak és Szakács Dávidnak, valamit a Hallgatói Innovatív Ötletpályázat első helyéért járó díjat, amit Varholik Máté kapott.

H. S.