Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A medvehagyma gyűjtésének szabályira figyelmeztet a NÉBIH

Újbuda   |   2017, március 24 - 11:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, emellett a termesztett zöldségekhez, gyümölcsökhöz hasonlóan, az általános jelölési, nyomon követési előírások is vonatkoznak rá – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Medvehagymát állami erdőben saját felhasználásra bárki szabadon gyűjthet, de csak maximum 2 kilogrammot naponta. A gyűjtési szezon általában március vége, április eleje. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a medvehagyma, azaz a "vadfokhagyma" levelei könnyen összetéveszthetőek a gyöngyvirággal, azonban a levelek megdörzsölése segítheti a beazonosítást.

A saját célra gyűjtött növényt tilos értékesíteni, emellett, ha valaki magánerdőben akar "vadfokhagymát" gyűjteni, ahhoz engedélyt kell kérnie. Az egyes erdőterületek besorolásáról a NÉBIH interaktív erdőtérképén tájékozódhatnak az érdeklődők (http://erdoterkep.nebih.gov.hu/).

Árusítási célból medvehagymát gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad. A gyűjtött medvehagyma élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési követelmények ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. Árusításnál fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét.

Újbuda